KEDVES ORVOS ÉS TERMÉSZETGYÓGYÁSZ KOLLÉGÁK!

A Holistic Remedies Ltd. Európában és Magyarországon egyedülálló diagnosztikai és terápiás lehetőséget kínál Önnek.

Ezzel a lehetőséggel eddig nem látott precizitással tárhatja fel páciensénél a már meglévő, vagy még csak kialakulófélben lévő elváltozásokat. Az általunk kínált terápiás eljárásokkal a saját praxisában alkalmazott kezeléseket kiegészítheti és hatékonyabbá teheti.

A diagnosztikai rendszer alapját a radionikus kivizsgálás adja. Ezt az eljárást az Amerikai Egyesült Államokban fejlesztették ki, abból az igényből fakadóan, hogy az űrben tartózkodó űrhajósok állapotáról a szubjektív beszámolókon túl, olyan precizitással tájékozódhassanak, amely az űrkutatási program biztonságát szavatolja. Ennek megfelelően nem egy kísérleti stádiumban lévő rendszerről, hanem egy kipróbált és már évtizedek óta – napjainkban is – hatékonyan használt módszerről van szó.



A CÉGRŐL RÖVIDEN

A Holistic Remedies Ltd. célja olyan szolgáltatások létrehozása, működtetése, fenntartása és fejlesztése, amely elsősorban az egyéni teljeskörű egészség eléréséhez és annak tartós megtartásához szükségesek.

A fent említettek értelmében a Holistic Remedies Ltd. jogosult:

  • az akadémikus orvoslás és az alternatív medicina tárgykörében szűrővizsgálatok, szolgáltatások alapítására, működtetésére, fenntartására és fejlesztésére
  • valamint az ehhez szükséges felszerelések, készítmények beszerzésére, gyártására, használatára, eladására és fejlesztésére.

MIÉRT ÉRDEMES CSATLAKOZNI A PROGRAMHOZ?

Hogy ne csak páciensei, hanem Ön is jól járjon. A diagnosztika és a terápiák mindennapi gyakorlati értékén túl, a jelen gazdasági helyzetben szükséges megfelelő, törvény adta lehetőségeknél fogva a színvonalas egészségügyi ellátás biztosítása.

Ennek megfelelően a vizsgálatok és a kezelések kiajánlása franchise rendszerben történik.

Bővebb információt tudunk küldeni azon Kedves Érdeklődőknek, mind a vizsgálattal és kezelésekkel, mind pedig a franchise rendszerrel kapcsolatban, akik jelentkezési szándékukat e-mailben (info@wholeistic.eu) jelzik felénk.


A CSATLAKOZÁS FELTÉTELEIRŐL

Kizárólag orvos, vagy természetgyógyász végzettséggel rendelkező és azt igazolni tudó személyek alkalmazhatják a programban ismertetésre került kezelési módszereket. A programhoz való csatlakozási feltételeket a következő pontban olvashatja. Ezen feltételek jogi szabályozása a Holistic Remedies Ltd.-vel kötött szerződésben kerül részletesen ismertetésre, melynek aláírásával a szerződő felek kölcsönösen elfogadják és betartják a szerződésben foglaltakat.


Hogyan lehet a programhoz csatlakozni?


  • A programhoz való csatlakozás feltétele egy egynapos kurzus elvégzése, ahol megtanítjuk a vizsgálati eredményeket értékelni és interpretálni. A kurzus alakalmával ismertetjük a kezelések hatékonyságát és biztonságosságát szavatoló kritériumokat.
  • A kórokozók elpusztításához valamint a szervek regenerálásához szükséges frekvencia adatbázis és a kezelések biztonságos, korrekt végzéséhez szükséges elektronikai eszközök a kezdőcsomag megrendelése és kifizetése után személyesen kerülnek átadásra, vagy postai úton utánvéttel.
  • A vizsgálatok és kezelések díjazása a szerződésben előre rögzítettek.


FIGYELEM!


A kurzus időpontja: 2011. április 30. 11 óra
Jelentkezési határidő: 2011. április 28.
Helyszín: 1146 Budapest, Thököly út 58-60. OKISZ Irodaház.
A kurzus díja: Mindenki számára ingyenes!
A kezdőcsomag egy éves bérleti díja: 30.000 Ft + Áfa.

(Amennyiben a kurzus időpontja nem megfelelő az Ön számára, de szeretne részt venni rajta, kérjük jelezze felénk,
így módunkban áll a következő előadás időpontjáról értesítést küldenünk!)




A RADIONIKAI VIZSGÁLATRÓL RÖVIDEN

A kivizsgálás során nem szükséges a vizsgált személy jelenléte, hiszen az űrhajósok is a vizsgálat alatt több ezer kilométeres távolságban tartózkodnak. A még csak – sejt szinten – kezdődő elváltozások is kimutathatóak. Mindezek ellenére a diagnosztizálás gyors – a teljeskörű kivizsgálás a kezelési tervvel együtt egy-két hét leforgása alatt elkészül.

A radionikus diagnosztika által kínált lehetőségek:
  • Általános állapot felmérés – az emberi szervezet összes szervének és szervrendszerének állapotfelmérése
  • Kórokozók keresése – közel 300 féle, panaszokkal összefüggésben lévő kórokozó (baktérium, vírus, gomba, parazita) kimutatásának lehetősége
  • Toxikus anyagok keresése – több mint 30 féle, panaszokkal összefüggésbe hozható méreganyag ellenőrzése (nehézfémek, vegyszerek, tartósítószerek, stb.)
  • Vitamin, ásványi anyag, nyomelem hiány felkutatása – több mint 40 féle, a panaszokért felelőssé tehető hiányállapot kimutatásának lehetősége

A vizsgálat a konzultáció során leadott hajminta rezgésképének
analizálásával készül!



A kivizsgálás a következő szűréseket tartalmazza:
 
•    Mozgásszervrendszeri szűrés
•    Kardiológiai szűrés
•    Teljes érrendszeri szűrés
•    Vér-minőség szűrés
•    Nyirokrendszeri szűrés
•    Légzőrendszeri szűrés
•    Emésztőrendszeri szűrés
•    Vizeletkiválasztó rendszeri szűrés
•    Nőgyógyászati szűrés
•    Urológiai szűrés
•    Hormonrendszeri szűrés
•    Idegrendszeri szűrés
•    Látás vizsgálata
•    Hallás vizsgálata
•    Egyensúlyozó szervrendszer vizsgálata
•    Szaglás vizsgálata
•    Ízérzékelés vizsgálata
•    A bőr és függelékeinek szűrése
•    Teljes onkológiai szűrés
 

A felkínált diagnosztikai lehetőségekkel, saját szaktudásának megfelelően
sokkal pontosabban ajánlhat és végezhet egészségfókuszú kezeléseket.
Ezáltal időt és energiát spórolhat meg.


A KEZELÉSEKRŐL RÖVIDEN

A kezelések legfontosabb jellemzői a nagyfokú pontosság, és a fizikai, biokémiai törvények miatt a hatékonyság. Egyik kezelés sem tartalmaz egészségre káros vegyi anyagokat, valamint nem teszik szükségessé a hámréteg megsértését.

Kezelések:

  •  Frekvenciakezelés
•    A szervezetben lévő kórokozók elpusztítása
•    Szervregenerálás

  • Elektronikusan kódolt cseppek
•    Detoxikáló (méregtelenítő) szerek
•    Az ásványi anyagok, a vitaminok, a nyomelemek beépülést fokozó szerek
•    Kolloidok és Immunrendszert erősítő készítmények
•    Testsúlycsökkentő és alakformáló csepp
•    Koncentrálóképességet és tanulási hatékonyságot növelő csepp

A felkínált diagnosztikai lehetőségekkel saját praxisának hatékonyságát
és eredményességét növelheti.


A gyógyulás egy természetes folyamat.
Holistic Remedies




Elérhetőségeink
E-mail: info@wholeistic.eu
Telefon: +36 20 238 7380